Ezen iskola módszerei pusztán a megérzéseken alapulnak. Nem szükséges hozzá semmiféle előképzettség, metafizikai ismeret vagy mérőeszköz, pusztán egy jó esztétikai érzék, nyitott szellem és szív. Nincsenek kötött szabályai, bár az elemzéskor gyakran használnak valamiféle szertartást, amelynek kimenetele szolgáltatja az eredményeket.

Sok mester a régi időkben is ránézésre meg tudta állapítani, hogy egy hely qije jó vagy rossz. A hagyományos fengshui tanácsadók nem egyszer szembesülnek azzal, hogy valaki ösztöneit és megérzéseit követve éppen megfelelően választott színeket, kedvezően rendezte el bútorait – tehát nem mondható, hogy ne működne. A klasszikus fengshui alapelvei a józan észre épülnek, néha pusztán gyakorlatias szempontok alapján kielégíthetőek. Azonban ha a megérzéseket különféle divatos elméletek befolyásolják, amelyek mögött nincs gyakorlati tapasztalat, akkor könnyen téves döntés születhet. Ismert eljárás például, hogy az intuitív módszert alkalmazó tanácsadó egy csecsemőt hordoz körbe a lakásban, és ha az nem sír fel, akkor a hely qije megfelelő. A babának valószínűleg, ám vajon az ott lakóknak is?

A médiában többnyire ezzel az ágazattal foglalkoznak, amikor a fengshui kifejezést említik, és általános praktikákként javasolgatják a közönségnek anélkül, hogy az alkalmazás feltételeit és okait tisztáznák. Vajon a személyes megérzések nem pusztán a számunkra kedvező, általunk áhított színeket és formákat részesítik előnyben? Ami nekünk bevált, vajon megállja a helyét másoknál is?